HungaryEnglish

Sertéshúsok <<

Aszalt szilvával töltött dagadó

Hozzávalók
(4 személyre):

80 dkg setés dagadó, 60 dkg savanyú káposzta, 1 doboz körszeletes ananász, 3 savanykás alma, 25 dkg aszalt szilva, 2 fej vöröshagyma, 2 ek tejföl, 4 dl húsleves, 3 ek zsemlemorzsa, 1 ek étkezési búzakeményítő, 1 ek olaj, 1 teáskanál vaj, margarin, só, őrölt bors, 4 szem egész bors, 1 babérlevél, 1 teáskanál őrölt fahéj, 1 tojás

Elkészítés:
A dagadót felszúrjuk, megmossuk, majd megtöröljük. Sóval és borssal kívül-belül bedörzsöljük. A töltelékhez a megtisztított almát kockára vágjuk. A beáztatott aszalt szilvát lecsöpögtetjük, kimagozzuk és félbevágjuk. A alma- és a szilvadarabokat összekeverjük a zsemlemorzsával, tojással, majd sóval őrölt borssal és fahéjjal fűszerezzük. A masszát a felszúrt dagadóba töltjük. A nyílást hústűvel betűzzük. A töltött dagadót tepsibe fektetjük, és előmelegített sütőben 200 fokon kb. 20 percig sütjük. A vöröshagymát négyfelé vágjuk és a babérlevéllel együtt a hús mellé dobjuk. Felöntjük a levessel és kb. 1 órát sütjük. Az ananászkonzervet lecsöpögtetjük, a levét felfogjuk. Az ananászt 4 karika kivételével felaprítjuk és kevés vajon vagy margarinon megpirítjuk. A felhevített olajon néhány percig pároljuk a kimosott savanyú káposztát, majd hozzáadjuk a szemes borsot és felöntjük az ananászlé felével. Kb. 20 perc párolás után hozzáadjuk az ananászdarabokat is. Ha kell megsózzuk! A húst kivesszük a tepsiből, és melegen tartjuk. A mártáshoz a pecsenyelevet átszűrjük, majd besűrítjük a tejfölben csomómentesre kevert étkezési keményítővel. A töltött dagadót a gyümölcsös savanyú káposztával körítjük, és a félretett ananászkarikákkal, esetleg citromfűvel díszítve tálaljuk.


Finom sertésszelet

Hozzávalók (4 személyre):
60 dkg sertés hús, 1 dl étolaj, 10 dkg liszt, 2 cl konyak, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 2 dl tej, 1 mokkáskanál pirospaprika, só, fehérbors őrölt

Elkészítés:
A színhúst felszeleteljük, sóval, borssal megszórjuk és aztán enyhén sós tejbe, összetört fokhagymát keverünk, konyakkal megbolondítjuk. A húst ebben a lében áztatjuk kb. 3-4 órát, de már előző nap is elkészíthetjük, hűtőszekrénybe tároljuk, had érjen össze. Közvetlenül a tálalás előtt paprikás lisztben megforgatjuk és úgy lucskosan, olajban kisütjük. Bármilyen zöldség köretet, rizst, burgonyát adunk mellé.


Kenyérben sült sonka

Hozzávalók:
1500 g főtt sonka (a comb dió része) 375 g teljes kiőrlésű rozsliszt 375 g teljes kiőrlésű búzaliszt 40 g friss élesztő 4,5 dl langyos víz 10 g cukor 150 g kovász csipet só 1 tojássárgája

Elkészítés:
Keverje el a kétfajta lisztet. A liszthalom közepén csináljon egy kis mélyedést, morzsolja bele az élesztőt, és öntse le 4-5 evőkanál langyos vízzel, tegye bele a cukrot, és az egészet gyúrja össze a liszthalom peremétől kezdve. A tésztát lisztezze be, takarja le, tegye meleg helyen, amíg megkel. Kovászt három nappal korábban készítsen. 10 dkg rozslisztet fűszerezzen őrölt köménnyel, őrölt korianderrel, őrölt édesköménnyel, keverje el 2,5 dl langyos vízzel, 1 evőkanál mézzel. Három nap múlva megkel, megtöbbszöröződik. Vegye ki belőle a megfelelő mennyiséget, keverje el a maradék vízzel, sózza. Gyúrja hozzá a megkelt tésztához, és addig dagassza, amíg a tészta el nem válik a táltól. Takarja le, és pihentesse félórán át. A sonkát 8 percig 100 fokos sütőben melegítse. A kenyértésztát 1 cm vastagra nyújtsa ki, vágjon le belőle 10 cm-t, majd csomagolja a tésztába a sonkát a fenti lépések szerint. Süsse ropogósra. A tésztát két oldalról hajtsa a sonka köré (nem pontosan fedi, ám ne tekerje duplán rá), a fölösleges tésztadarabot vágja le, hogy pontosan illeszkedjen a két oldal. A tészta széleit az illesztésnél kenje be tojássárgával, és ragassza össze. A túloldalon egymásra simított, fennmaradó tésztát vágja le. Az egészet szép kerekre és jó paszszosra formázza. A cipót kenje meg tojássárgával, hogy szép aranysárgára süljön, és díszítse a tésztamaradékokból gyúrt másfél centis csíkokkal, majd ezeket is kenje meg a sárgájával. Mielőtt a sütőbe rakná, hintse meg vízzel. 5 percen keresztül 200°C fokos sütőben süsse, majd további 80 percig 180 °C fokosban. Szeletelve, Madeira-mártással tálalja.


Lyoni sertésmáj

Készíthetjük úgy is ha a májat elöször meglocsoljuk citromlével, bekenjük mustárral, majd sózzuk, borsozzuk, kicsit állni hagyjuk és a leírt módon elkészítjük.Mindkét esetben használhatjuk a sót, nem fog megkeményedni a máj!

Hozzávalók:
800 g sertésmáj, 150 g liszt, 100 ml tej, só, bors, pirospaprika, 3 fej vöröshagyma, a sütéshez olaj

Elkészítés:
A vékonyra szeletelt májat 1/2 órára tejbe áztatjuk, majd vízzel leöblitjük, papirtörlön letöröljük. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd a lisztet, a pirospaprikával összekeverjük, és bele forgatjuk a májat, forró olajban hírtelen megsütjük. A vöröshagymát megtisztítjuk felszeleteljük (kb. 6-7 mm) vastag karikára, sózzuk, majd beleforgatjuk a lisztbe és bő forró olajban megsütjük. Sült burgonyával tálaljuk


Sertéskaraj sárgabarackmártással

Hozzávalók (4 személyre):
800 g sertés rövidkaraj,400g friss sárgabarack, 50 g liszt, 50 g zsír, 0,5 dl barackpálinka, só, őrölt gyömbér
olaj a sütéshez

Elkészítés:
A karajszeleteket enyhén kiveregetjük, széleit bevagdossuk, sózzuk, és a hússzeleteket a lisztbe megforgatva elősütjük, majd a szeleteket lábasba tesszük és lassan megpároljuk. Amíg a hús párolódik, a sárgabarackot megmossuk, pár másodpercre forró vízbe tesszük, héját lehúzzuk, magját kivesszük. Lábasba téve 1,5 dl vizet hozzáadva gyömbérrel fűszerezzük, és tíz percig főzzük. Kissé kihűtjük, és turmixgépben pürésítjük, majd elkeverjük benne a pálinkát. A megpárolt szeleteket tálra rendezzük, bevonjuk a sárgabarack pürével. Köretként párolt rizst vagy vajas burgonyát adjunk.


Sertéspörkölt

Hozzávalók:
1 kg lapocka, 5 dkg zsír, vagy olaj, 2 nagy fej hagyma, 5 gerezd fokhagyma, 3 ek házipaprika, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, só.

Elkészítése:
A zsírban aranysárgára pirítom az apróra vágott hagymát, majd beleforgatom a felkockázott húst. Sózom, majd időnként kevergetve saját levében pörkölöm. Mikor zsírjára sült rászórom a pirospaprikát és állandóan ügyelve arra, hogy le ne égjen, félpuhára párolom. (vizet csak szükség esetén és nagyon keveset teszek bele). Ekkor belekarikázom a paprikát, a paradicsomot és beleteszem a zúzott fokhagymát. Galuskával tálalom.


Tejszínes szűzpecsenye tavaszi zöldségekkel

Hozzávalók (4 személyre):
250 g konyhakész rizs, só, 1 cs. zöldhagyma, 1 cs. zsenge sárgarépa, 1 narancs, 1 gerezd fokhagyma, 3 ek. olívaolaj, 600 g sertés szűzpecsenye, 50 ml húsleves, őrölt bors, 1 ek. Sherry, 100 ml tejszín, 1 ek. zöldbors, 2 ek. aprított petrezselyem

Elkészítés:
A rizst megfőzzük, a zöldhagymát leöblítjük, megtisztítjuk és darabokra vágjuk. A sárgarépát megmossuk, megtisztítjuk, kevés zöldet rajta hagyunk. A narancsot forró vízben megmossuk, és szárazra dörzsöljük. Lereszeljük a héját és kipréseljük a levét. A megtisztított fokhagymát összezúzzuk. A narancs héját összekeverjük a fokhagymával, a borssal és 2 ek. olajjal. A húst leöblítjük, letöröljük a nedvességét és megkenjük a páclével. A serpenyőben felhevített 1 ek. olajon megpirítjuk a húst, felöntjük 125 ml vízzel és a húst 10 percig érleljük benne. A levesben ropogósra főzzük a sárgarépát, hozzáadjuk a zöldhagymát, felforrósítjuk, majd ízesítjük. A húst kivesszük a serpenyőből és melegen tartjuk. A Sherryt, a narancs levét és a tejszínt a pecsenyelébe keverjük, hozzáadjuk a zöldborsot és megsózzuk, kissé besűrítjük. A petrezselymet a rizsbe forgatjuk. A húst fűszerezzük, majd felszeleteljük és tálaljuk.

 

 



Kincsempark rendezvényközpont