Saláták <<
Hozzávalók:
40 dkg alma, 40 dkg grapefruit, 20 dkg cseresznye, 1 dl joghurt, folyékony édesítőszer
Elkészítés:
A meghámozott és kockára vágott almát és a kimagozott cseresznyét elkeverjük a kockára vágott grapefruittal. A joghurtba édesítőszert keverünk és ezzel az öntettel összekeverjük a gyümölcsöt.
Burgonyasaláta
Hozzávalók:
50 dkg burgonya, 2 fej hagyma, 1,25 dl zöldségleves, 2 keményre főzőtt tojás, 3 ek borecet, ˝ kk csípős mustár, só, frissen őrölt fehér bors, 6 ek salátaolaj, 1 gerezd fokhagyma
Elkészítés:
A burgonyát főzzük meg héjában, hámozzuk meg és vágjuk kis kockákra. A hagymákat tisztítsuk meg és vágjuk apró kockákra. A hagyma felét adjuk hozzá a krumplihoz, öntsük rá a forró levest, és hagyjuk kihűlni. Az ecetet a mustárral, sóval, borssal keverjük el, adjuk hozzá apránként az olajat is. Ízlés szerint tehetünk bele zúzott fokhagymát is. A kész öntet felét keverjük el a burgonyával, és halmozzuk tányérok közepére a krumplit. Öntözzük meg a maradék öntettel. A tojások sárgáját reszeljük rá a burgonyahalmokra.
Szórjuk meg a pirított szezám- vagy napraforgómaggal.
Caesar saláta csirkével
Hozzávalók:
20 dkg csirkemellfilé, 2 ek szójaszósz, 1 ek olaj, 1 ek olívaolaj, só, bors, 2 szelet kenyér, 2 gerezd fokhagyma, ˝ dl olaj, ˝ fej ropogós római saláta, 1 kis fej hagyma, 2 ek fehérborecet, 1 tk mustár, cukor, 15 dkg parmezán sajt
Elkészítés:
A csirkemellet megmossuk, lecsöpögtetjük, meglocsoljuk a szójaszósszal. Hűtőbe tesszük és kb. 30 percig állni hagyjuk.
A kenyeret 2x2 cm-es kockákra vágjuk. Az olajat felforrósítjuk és a megtisztított fokhagymagerezdeket beledobjuk, rózsaszínre pirítjuk, majd kivesszük az olajból, nehogy megkeseredjen. Beledobjuk a kenyérkockákat és mérsékelt tűzön aranybarnára pirítjuk, közben többször megkeverjük. Papírtörlőre szedjük ki, hogy felszívja az olajat és hagyjuk kihűlni.
A húsokat 1 ek forró olajban megforgatjuk, majd megsütjük. Borsozzuk, hagyjuk kihűlni és a többi hozzávalóhoz hasonlóan felkockázzuk.
A salátát alaposan megmossuk, megszárítjuk, apró darabokra tépkedjük.
A hagymát nagyon apróra vágjuk, a fehérborecettel és a mustárral összekeverjük és apránként hozzáadjuk az 1 ek olívaolajat. Sóval, borssal és cukorral ízesítjük.
Az így előkészített hozzávalókat egy nagy tálba tesszük, összekeverjük, leöntjük az öntettel.
A tetejére parmezán sajtot szórunk.
Eneregiasaláta
Hozzávalók:
3 csészényi megmosott, megszárított, széttépkedett salátalevél, 1 kicsi uborka felszeletelve, 1 közepes paradicsom kockákra vagy szeletekre vágva, 1 kicsi sárgarépa megtisztítva, szeletekre vágva, ízlés szerint további zöldségek apróra vágva
Az öntethez:
1 megfelezett gerezd fokhagyma, 3 ek olívaolaj, 1 ek friss citromlé, tengeri só, fekete bors
Elkészítés:
Az öntethez valókat tegyük egy edénybe, és hagyjuk ott kb. 15 percig, hogy a fokhagymaolaj kioldódjon.
Közben a zöldségeket tisztítsuk meg, daraboljuk fel és keverjük össze egy nagy tálban.
Az öntetben a fokhagymát bökjük villára, és ezzel a \'fokhagymás\' villával jól keverjük össze a nyersanyagokat. Távolítsuk el a fokhagymát, öntsük az öntetet a salátára és jól keverjük el.
Azonnal fogyasztható. Pirítós kenyérrel is nagyon finom.
Francia saláta
Hozzávalók:
3 db krumpli, 2-3 db alma, 1 ü borsó, 1 db kukorica, 3-4 db savanyú uborka, 1 db paradicsom, ételízesítő, bors, saláta, mustár, majonéz, tejföl
Elkészítés:
A borsot, kukoricát, almát, krumplit megfőzzük és hagyjuk kihűlni őket. A mustárt, majonézt, tejfölt összekeverjük. A kihűlt zöldségre ráöntjük az öntetet, végül fűszerezzük, ételízesítővel, egy pici borssal és összekeverjük.
Tálalás krumpripürével, kirántott hússal. Díszíteni salátával, paradicsommal lehet.
Könnyű gyümölcssaláta
Hozzávalók:
2 alma, ˝ tk fahéj, 2 narancs, 2 banán, 2 ek mazsola, ź-˝ dl narancs- vagy almalé
Elkészítés:
Az almákat meghámozzuk, kimagozzuk, felszeleteljük. A narancsot meghámozzuk és felszeleteljük, vagy cikkekre bontjuk. A banánt felszeleteljük, a mazsolát megmossuk.
Egy nagy tálban az almát meghengergetjük a fahéjban. Hozzáadjuk a narancsot, a banánt, majd a mazsolát és a gyümölcslevet és jól átkeverjük.
Frissen fogyasztjuk.
Sajtsaláta almával
Hozzávalók:
20 dkg trappista sajt, 3 szem alma, 5 dkg dió, 2 dl joghurt, 2-3 ek majonéz, 1 cs metélőhagyma, só, bors, citromlé, porcukor
Elkészítés:
A sajtot és a megmosott, megtisztított almákat metéltre, a diót durvára vágjuk.
A joghurtot elkeverjük a majonézzel, a finomra vágott metélőhagymával. Sóval, törött borssal, néhány csepp citromlével és ha kell, kevés porcukorral ízesítjük.
Belekeverjük a feldarabolt hozzávalókat.
Lehűtve tálaljuk.


